Bemutatkozás

Örülök, hogy itt vagy! ☺

Polyák Monika vagyok kozmetikus mester, bőresztéta, a Mona BőrEsztétika tulajdonosa. Több mint 30 éve dolgozom ebben a szakmában, ami számomra nemcsak munka, hanem egy életre szóló hivatás, alázat és tisztelet a Vendég iránt. Vallom, hogy mindenkinek szüksége van minőségi ÉNIDŐ-re, amit igyekszem megteremteni kecskeméti szépségszalonomban. Ez a küldetésem, ez motivál, ez tölt fel, ebben törekszem a legjobbat adni Neked! ?

szépségszalon kecskemét, kozmetikai kezelések, kozmetika kecskemét, Mona BőrEsztétika

Hiszek az érintés, a mosoly pozitív erejében.

Személyes történetem

Minden az általános iskolában kezdődött…

Első osztályban a Tanító néni azt a feladatot adta, hogy rajzoljuk le, ki mi szeretne lenni felnőtt korában. Hát lerajzoltam: KOZMETIKUS ☺ 

Az alkotás szeretete

Mindig is szerettem a kémiát és biológiát. Érettségi után elvégeztem az igen komoly alapokra helyezett két éves kozmetikus szakiskolát. Abban az időben még nem létezett néhány hónapos gyorstalpaló. 

Tanuló koromban imádtam krémeket főzni…A 80-as évek végén gyógyszertári alapanyagokból készítettük a krémeket, és abból születtek a csodák. Külön receptes füzetben szerepeltek az előíratok és speciális grammos (nem digitális) mérlegen adagoltuk az összetevőket. Csak tégelybe kimérve jutottak hozzá a Vendégek. Talán innen a főzés (alkotás) szeretete, amely a mai napig elkísér – de már csak a konyhában. 

A döcögős kezdetek

Már tanuló koromban szépítettem a Hölgyeket, otthon, a saját szobámban, egy műbőr forgószékben, kezelőszék gyanánt. Nem volt zökkenőmentes a kezdés, még olyan is előfordult, hogy ott felejtettem a nyílt lángon olvadó gyantát, és kifüstöltem Anyukám nyári konyháját. Ma már természetesen ilyen nem fordulhat elő, mert zárt rendszerben végzem ezt a műveletet. ☺

Köszönöm mesteremnek: dr. Kardos Andrásné Ilikének, hogy a tanulója lehettem, akitől a kozmetika alapjait sajátítottam el.

Polyák Mónika kozmetikus kecskemét

A tanulóévek után

Elkezdtem kozmetikusként dolgozni: voltam alkalmazott, és dolgoztam bérleményben is. Mesterlevelem megszerzése is kissé kalandos történet. Először 1993-ban készültem fel a nagy megmérettetésre, de az Élet közbeszólt – otthagytuk gyökereinket, Kecskemétre költöztünk, és már szívem alatt hordtam elsőszülött Gyermekemet. Úgy éreztem, nem tudok maximálisan felkészülni a vizsgára, így visszamondtam. Két évvel később, 1995. május 15-én – második Gyermekemmel hét hónapos kismamaként – sikeres mestervizsgát tettem Budapesten.

Rendületlen kitartás és tanulás

1989 óta dolgozom a szépségszakmában, mely számomra az elhivatottságot, hobbimat jelenti. Hosszú éveken keresztül két településen, két kozmetikában dolgoztam egyszerre. Mesterlevelem megszerzése óta is vallom a folyamatos tanulás, fejlődés fontosságát, ezért minden lehetőséget megragadva, hétvégét feláldozva járok képzésekre, fejlesztem magam.

De azt hiszem a világ legszebb, legnőiesebb hivatását tudhatom magaménak.

2010-ig tanuló képzésben is részt vettem, gyakorlati oktatóhelyként tovább adhattam több évtizedes tudásomat. Kozmetikusok újabb generációját indítottam el ezen a szép pályán, közöttük szakma kiváló tanulóját is.

A napi munka és tanulóképzés mellett 5 éven keresztül egy francia professzionális, prémium kategóriájú kozmetikai márka szakmai vezetőjeként is tevékenykedtem. A területi régióban munkámat partnerlátogatások, alaptanfolyamok, szakmai fórumok tartása, anyagellátás jelentette. Egy biztos: mozgalmasak voltak a mindennapjaim, de egyáltalán nem bánom, hisz mindez hozzájárult további fejlődésemhez.

Saját kozmetikám

Szorgalmam, kitartásom – amit köszönök Szüleimnek – eredményeként 2000-ben megvalósult az álmom: saját üzletem lett Kecskemét belvárosában. Az itt felépített márkám az én életművem. Hiszek az érintés, a mosoly pozitív erejében.

Vallom, hogy minden Hölgynek és igényes Férfinak szüksége van minőségi ÉNIDŐ-re, ehhez igyekszem hozzáadni a tőlem telhető legtöbbet, ahol csend, nyugalom, kellemes zene, puha takaró, frissítő tea, figyelmesség, jókedv fogad.

A megújulás

Amikor 2020-ban megjelent a COVID, számos vállalkozásnak kellett újragondolni a működését. Én is számot vetettem, és meghoztam egy nagy döntést: itt az idő a MEGÚJULÁSRA. Ennek jegyében csatlakoztam egy orvos-kozmetikai termék márkához, mellyel olyan megújulást tudok nyújtani Vendégeimnek, ami a bőrmegújítás, anti-aging területén elképzelhetetlen volt számomra szalon keretek között. A kozmetika életében is MEGÚJULÁS-t hozott a másfél év háttérben zajló munka: 2022. május 14-én újra nyitotta kapuit exkluzív szépségszalonom Kecskemét belvárosában, ahol csakis a legjobbat kapja minden Vendégem.

Bőresztéta® lettem…….

„A Bőresztéta nem csupán egy kozmetikus. A Bőresztéta olyan átfogó, értékes ismeretekkel, tudással rendelkezik, melyek segítségével nem csak a tüneteket kezeli, hanem képes feltárni a bőrprobléma valódi okait, és annak megfelelő kezelést tud nyújtani Vendégeinek. iSkin”

Célom, hitvallásom

Célom egy olyan környezet kialakítása volt, ahol minden – és mindenki – a minőségi ÉNIDŐ-t szolgálja Számodra.

Az elmúlt évtizedek értékrendemben is változást hoztak. Önmagam tisztelete, egészségem megőrzése első és legfontosabb ezen az úton. Ehhez minőségi időre, a legtermészetesebb testi és szellemi táplálékra van szükségem, minden túlzást mellőzve. Meggyőződésem, hogy ez egy hosszú távú befektetés az élet delén túl.

Ebben a hitben igyekszem segíteni a hozzám forduló Nőtársaimnak, és igényes Férfiaknak az egyensúly megteremtésében. Boldog vagyok, ha tanácsaimat, szakmai tapasztalataimat iránymutatásomat alkalmazzák, hiszen így lesz eredményes és minőségi a VÁLTOZÁS.

Új energiákkal feltöltött környezetben, boldog mosollyal várlak szeretettel, mert HISZEK A MOSOLY ÉS AZ ÉRINTÉS POZITÍV EREJÉBEN.

Sok szeretettel várlak Kecskemét belvárosában, a Mona BőrEsztétikában!

error: Content is protected !!