Védelem „Tél tábornok” ellen

 

 

A természet ritmusának megfelelően, szervezetünk működését is befolyásolja az évszakok változása. Bőrünk télen erős igénybevételnek van kitéve, ezért fokozottabb ápolást és védelmet kíván, mint bármely más évszakban.

A bőrápolás során elkövetett hibák, hiányosságok ebben az évszakban sokkal nehezebben kezelhetőek, mint nyáron.

Hideg hatása a bőrre

A hideg, a nagy hőmérsékleti különbségek, a fűtött szoba nedvszívó levegője komoly megterhelés a bőr és haj számára.

Amikor a külső hőmérséklet 8 Celsius-fok alá csökken, a bőr zsíranyagainak termelése is lelassul, és kiszárad. Az első jelek az arcon, kézfejen, végtagokon jelentkeznek. Hajunk fénytelen, száraz tapintású lesz. Ilyenkor bőrünk érdessé, viszketőssé, nehezen kezelhetővé válik. Mindennek a száraz téli levegő az oka, mert minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál kevesebb a nedvesség az atmoszférában.  Ezért a bőrt intenzívebb vízleadásra készteti, gazdagabb állagú kozmetikumokkal szükséges táplálni azt.

Érzékeny területek

Illatos, forró kádfürdős lubickolás helyett válasszunk hideg-meleg váltott zuhanyt, mivel végtagjaink a melegben való áztatás után kiszáradhat, viszkethet. Otthonápoláshoz használjunk bőrvédő algákat, tápláló édesmandula olajat, anti-oxidánsokat, E-vitamint és azulént tartalmazó tengeri testolajat az Algotherm palettájáról.

Hideg szárította arcbőrünkön a szél és a fűtés csak hozzájárul ahhoz, hogy a bőr szárazabb, a ráncocskákból mélyebb ráncok alakuljanak ki. Ez gyengíti a bőr immunrendszerét is, emiatt válik sérülékennyé, érzékennyé. Allergiára, hideg ekcémára utaló száraz, piros hámló, húzódó, viszkető foltok jelennek meg.

Ezért a tél legfontosabb bőrápolási feladata – ahogyan testünket meleg ruházattal, úgy bőrünket víztaszító növényi zsírokkal és olajokkal, vitaminokkal gazdagított nappali krémmel védjük.

Arclemosónkat cseréljük krémes állagúra, az arc radírozását is kíméletesen végezzük 8-10 naponta. Mavex Sublime Drops bőrápoló olaja igazi energiabomba a bőrnek. Argánolajjal, vitaminokkal, antioxidánsokkal táplálja a bőrt minden krémezés, pakolás előtt.

A vastag téli ruhanemű okozta súrlódás miatt a nyak és dekoltázs hiperérzékeny bőre gyorsan kiszárad, hamar ráncosodik. Javasolt peptideket, növényi őssejteket tartalmazó speciális IMAGE nyak-és dekoltázskrémmel bekrémezni lentről felfelé irányuló mozdulatokkal.

A hideg levegő árt az ajkak érzékeny bőrének is, ahol nincsenek faggyúmirigyek, ezért gyorsan kiszárad, kicserepesedik. Heti egyszeri leradírozással és IMAGE ajakápoló balzsammal megelőzhető a probléma kialakulása.

A kézfej bőrét ugyan úgy kell védenünk, mint arcbőrünket. Lehetőleg minden kézmosás után krémezzük Mavex bőrvédő kézkrémmel, használjunk kesztyűt a szabadban.

Ötórai tea: belülről jövő meleg

A termékek használatán kívül mivel tudjuk még segíteni bőrünk szépségét, egészségét?

Évszaknak megfelelő táplálkozás, sok C-vitamin tartalmú zöldség, gyümölcs fogyasztása nagyon fontos, mint például savanyú káposzta, alma, citrusfélék, kivi, olajos magvak.

A napfény a D-vitamin képződését fokozza, ami elengedhetetlen az energiaháztartás és ellenálló képesség szempontjából. Ezért tartózkodjuk sokat a szikrázó, téli napsütésben.

Télen milyen nehéz folyadékot innunk, miközben legalább annyit kellene elfogyasztanunk, mint nyáron?! Az optimális vízháztartás fenntartásához kortyoljunk cukor nélküli meleg gyógy-, gyümölcsteákat, frissen facsart gyümölcsleveket.

Az egészséges, jó közérzetből a psziché is profitál. Napsütés mentes szürke napjainkat is könnyebben viseljük, ha kedvünk, lelki állapotunk stabil. Meleg színekkel is pozitívan befolyásolhatjuk hangulatunkat. Mosolyogjunk sokat. 🙂

Problémamegoldó kezelések

Téli időszakban szakember által eredményesen kezelhetőek a bőr rendellenességei. Rendszeres hámlasztással felgyorsul a bőr természetes megújulási folyamata, segít az akne szabályozásában, megszünteti az egyenetlen bőrtónust, elszíneződést, finomítja a vonalakat, ráncokat.

Bőrcsiszolással személyre szabott bőrfiatalító, hegkezelések végezhetőek.

Neked hogyan sikerül megvédened bőrödet a hideg időszakban?

Van bevált recepted, amit szívesen megosztasz másokkal?

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőddel is!

Nyitvatartási idő

Hétfő - Péntek:

9:00 - 19:00

Szombat: 8:00 - 12:00

Vasárnap: ZÁRVA

Iratkozz fel hírlevelemre és értesülj elsőként újdonságaimról, bőrápolási tanácsaimról!

*Személyes adataidat arra fogom használni, hogy kapcsolatba léphessünk, és számodra érdekes, és hasznos információkat oszthassak meg veled. Bármikor leiratkozhatsz hírlevelemről a leiratkozás linkre kattintva, melyet bármelyik e-mail végén megtalálsz. Adataidat és jogaidat tiszteletben tartom. Részletes adatkezelési tájékoztató: https://monakozmetika.hu/adatkezelesi-tajekoztato/

A Feliratkozásra kattintva elfogadod, hogy adataidat a fent említett adatkezelési tájékoztató szerint fogom kezelni.

Kényelmed és biztonságod érdekében nemcsak készpénzzel hanem bankkártyával is fizethetsz.

Copyright Mona Szépségstúdió Kecskemét - 2021 | Made by Beauty Marketing Experts

A monakozmetika.hu weboldalon megjelenő tartalmak, vagy azok bármely részletének letöltése, többszörözése, felhasználása, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése tilos és jogi következményekkel járhat!

Adatvédelem